„Tavaszi szél vizet áraszt”, ezt még Freddie Mercury is tudta, azonban az áradás idáig elmaradt, viszont a szél kitesz magáért majd’ minden nap. Folyamatosan kémleltem az előrejelzéseket, hogy melyik lenne az ideális nap egy finomszerelékes horgászatra, pontosítva matchbotos horgászatra. A felhők napokon keresztül egyfolytában elfedték a Napot, és semmi bíztatót nem ígértek a meteorológusok sem, pedig Attilával tűkön ülve vártuk a lehetőséget, hogy a port leseperjük a horgászbotjainkról. Az alacsonyan száguldó felhők és a szél nem igazán hozta meg a kedvünket, így vártuk a jobb időt, és vele a lehetőséget. Másfél hét után egy délelőtt csengett a telefonom, Attila hívott: -Ma lehet, ha sütni fog a nap, menjük! Elindultunk hát.
A szél szépen görbítgette a még csupasz ágakat, a felhők sem hagyták magukat, de figyelmetlenek voltak, és néhol hagytak egy-két rést, ahol a napsugarak utat törtek maguknak. A szentpáli tavakhoz érve kissé lelombozódva tapasztaltuk, hogy rendesen ringatja a fuvallat a vízfelszínt. A célunk a C and R horgásztó keszegállománya volt. Bíztam benne, hogy találunk egy védett öblöt, ahol könnyebb lesz a dolgunk, de a nyílt víztől sem ijedtem meg, csak ott kissé körülményesebb a dolog. Bejelentkeztünk, majd az egyik tó felső sarkát céloztuk meg, ahol még csak a hullámok legkisebbjei kergetőztek.
Egy-egy botot szereltünk fel csak, mert, ha tiszteletüket teszik a halak az etetésen, akkor egy szerszám is bőven elegendő lesz. Apropó etetés, nem kerítettem nagy feneket neki. Egy három kilós verseny körülményekre kialakított anyag mellé, másfél kiló micropelletet szántam édes ízvilágban. Folyékony aromák és hasonló tuning anyagokat nem használtam, na jó, egy kevés csonti ment még melléje. És hogy mire pályáztunk? A bodorka, kárász, dévér, ponty, de még a vízi rekkencs is érdekelt, (utóbbit még sosem láttam, talán mert nem is létezik :)) szóval bármi, ami befalja a horgot.
Hamar kitapogattunk egy medertörést, és oda csúzliztam az alapozásnak szánt gombócokat.
Így festett az anyag szárazon
Kész is vanAz áramlat erősnek bizonyult. A felszínen a szél mértékének megfelelően jobb oldali irányba áramlott a víz, míg a vízoszlop többi része ellentétes irányban mozgott, így a kissé alul súlyozott úszók a széllel szemben kezdtek araszolni. Növelni kellet a fenéken fekvő súlyt, hogy a csalit egy helyben tudjuk tartani. Sikerült eltalálni az ideális tömeget, hogy ne vándoroljon a szerelék, így már csak a halkat kellett megvárni. Néhány ponty mutatta is magát a felszínen, de lőtávolon kívül. Talán 10-15 perc elteltével jelentek meg az első dévérek. Enyhe kapásokkal jelentkeztek, és többnyire tenyérnyiek voltak, de olykor beköszönt egy-egy izmosabb példány is, de a kapások száma messze a várakozások alatt maradt. Nagyjából egy óra elteltével untuk meg a gyenge aktivitást, és döntöttünk úgy, hogy a tó másik végébe költözünk, ahol a hullámok a partot csapkodják. Igaz, hogy ott erőseb a hullámzás, de az áramlat a felszín alatt a széllel ellentétes, és a halak is többnyire szemben úsznak az áramlatokkal, így kézenfekvőnek tűnt, hogy ott több halnak kell lennie.
Ilyenek voltak a jobbacska dévérek a tó csendesebb feléből, de sajnos csak igen kevés
Ebből a méretből már jóval több volt, de azért a nagyobbaknak is örvendtünk volna
A mélység nem változott semmit a tó másik végéhez képest. Bő másfél, illetve két méter körül alakult, annak függvényében, hogy a törésvonal tetején illetve az alján kínáltuk fel a csalit. Nem volt értelme a fixre szerelt waglereket csúszóra állítani, onnan folytathattuk a horgászatot ahol abbahagytuk, azaz egy alapozó etetést itt is meg kellet ejtenem, de egyébként a szereléken nem kellett igazítani. A halak is viszonylag hamar megtaláltak minket, és nagyjából fél óra elteltével annyira beálltak az etetésre, hogy minden dobásra kapásunk volt.
Imádták a csontit
Először itt is a kisebbek tették tiszteletüket, de lassan előkerültek a nagyobb példányok is, amelyeket a téli, viszonylag passzív időszak után jól esett a parthoz terelgetni. Tekintélyes csonticsokrokat tálaltunk, hogy ezzel próbáljunk szelektálni a méretek között. Az 5-6 szem kukac jónak bizonyult, könnyedén befalták a nagyobb egyedek, így elkerültük az araszos halacskákat. A felhők is egyre több rést engedtek maguk között, így többet sütött a nap, mint amennyit bujkálnia kellett. Kezdett a dolog egy igazi örömhorgászattá alakulni, csak az a sunyi szél ne fújt volna a bordáink közé. A halak azonban minden igyekezetükkel azon voltak, hogy eltereljék a figyelmünket a szélről. Látványos emelős kapásokkal szórakoztattak. Hihetetlen ütemet kezdtek diktálni az uszonyosok. Amint vizet ért a szerelék, pár másodpercet követően vitte is magával egy hal. Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak, fotózzak, etessek, vagy halat fogjak. Ahhoz, hogy fotózhassak, le kellett mosnom a kezemről az etetőanyagot, vagy a halnyálkát, attól függően, hogy épp mit csináltam. Minden megfogott példányt azonnal vissza is engedtünk, felesleges lett volna halmozni őket a hálóban, a nagy mennyiség miatt csak sérültek volna.
A téli szünet után nem csoda, hogy örvendtünk nekik
Idővel a kárászok is előkerültek
A hideg víz ellenére igen jól harcoltak
Egy szép tavaszi kárász,…
…és egy még szebb
A dévérekre sem panaszkodhattunk
Ők voltak a kisebbek
Az etetés folyamatos kellett legyen, hogy a tekintélyes halmennyiséget helyben lehessen tartani. A csobbanó gombócok cseppet sem zavarták az ébredező halakat. A dévérek annyira uralták a terepet, ha valami egyebet is szerettünk volna horogra keríteni igencsak az etetés szélére kellett dobnunk. Innen kerültek elő a kárászok, bodorkák, és az az egy-két hal, amely első nekifutásra vitte is az előkét. Ilyen ritkán fordult elő, és nagy valószínűséggel a nagyobb pontyokat terhelte érte a felelősség. Bizony nem kevés tizenkilós hal is lakik a tóban, ezért is járnak a bojlisok nagy előszeretettel erre a tóra. Nekünk nem sikerült ezúttal egyetlen bajszost sem megszelidítenünk, viszont a keszegekkel igen jól elvoltunk.
A dévérekkel is beértük, nem kellet ponty
Főleg, hogy ilyen szaporán fogtuk őket
Azért ragadozók is laknak a tóban, amint a példa mutatja
A szórakozásnak az etetőanyag fogyása és a növekvő felhőzet vetett végett. Amint nem pótoltam az anyagot, a halak egyre inkább kezdték elveszíteni érdeklődésüket. Nem is bántuk, hisz a délután folyamán, amíg a napsugarak is kényeztettek minket, tetemes mennyiségű halat kormányoztunk a parthoz. A növekvő felhőzettel egyetemben a szél is egyre hűvösebb lett, így megfogtuk a búcsúhalainkat és összepakoltunk. Igazán szép, kerek horgászattal ajándékozott meg a tavaszi szél, és talán nemsokára ragadozóhalakkal is jelentkezhetem, de addig is jók lesznek a békés halak.
A felhők kezdték visszaszerezni az uralmat
Bodorkákat is fogtunk
Búcsúzóul még néhány dévért
Fotók és szöveg: -Gothárd Ferenc Alpár-